Szászrégeni csoport Nagykőrösön 2016

Nagykőrös – parkok, kerékpárosok és a szeretet városa

Lehet, hogy a tisztelt nagykőrösi olvasókat kissé meglepi a fenti cím, lehet, hogy nem ennyire elfogultak városuk iránt, de én egy szászrégeni szemszögéből éltem át az eseményeket a testvérvárosban tett látogatásunk során.

2016. szeptember 9 és 12-e között a NATKA és a nagykőrösi Kőris kamarakórus meghívásának tettünk eleget, amikor résztvettünk a Nagykőrösi Arany napokon. A szó szoros értelmében is „arany napok” voltak ezek hiszen a nyárias időjárás mellett, nagyon sok mindent láthattunk, és feltöltődve térhetünk vissza szülővárosunkba.

Szászrégent a római katolikus egyház Cum Jubiló kórusa, a Florea Bogdan Általános Iskola Gyöngyvirág néptánccsoportja és néhány civil szervezetet tagjai és önkormányzatiak  képviselték. Én, mint a Humana Regun Egyesület apaító tagja és a Szászrégen és vidéke havilap főszerkesztője „tapadtam” a Kolping kórus mellé.

Mivel évekkel ezelőtt már többször is jártam Nagykőrösön, sok ismerőssel, régi baráttal találkozhattam, s feleeleveníthettük azokat a „régi szép időket” amikor Nagy András igazgatta városunkat.

Aki több idő után tér vissza Nagykőrösre látható a város fejlődése, szépítése. A számos zöldövezet, a friss és tiszta levegő,  a nagy terek, a bicigliutak, felújított épületek, a kerékpárosok hada, a gépkocsivezetők türelme, a Cifra parki rendezvények sokszínüsége, a „napok” alatti tisztaság és rend – olyan dolgok, melyekből mi szászrégeniek csak tanulhattunk. És még ott van a vendéglátóink önzetlen szeretete. Az a szeretet amellyel fogadtak, gondoskodtak rólunk – a kórus tagjai, az ipari egylet képviselői, a NATKA-sok -, és igyekeztek olyan programokat szervezni, hogy minél többet lássunk, minél többet tudjunk meg városukról és a környékről. Ez sikerült nekik. Nem fogok neveket említeni, mert meg vagyok győződve, hogy valaki kimaradhat a „listáről”, ezért csak annyit mondok a szászrégeni küldöttség nevében, hogy: köszönjük!

A Cum Jubilo kórus szolgálata a római katolikus templomban és fellépése a Cifra kertben, a Gyöngyvirág néptánccsoport szereplése, az Arany János múzeum meglátogatása, városnézés Nagykőrösön és Kecskeméten, a felvonulás, Karsay Istvánné fafaragászati kiállításának megtekintése, a Cifra kerti koncertek, a vacsorák utáni közös dalolások, a nagyőrösi futók útraindítása – mind-mind hozzájárultak a szászrégeniek és vendéglátóink közti barátság elmélyítéséhez, és ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot nem szabad megszakítani, továbbra is ápolni és bővíteni kell a civil szervezetek között. Biztos vagyok benne, hogy addig amíg létezik egy Tasi Attila Nagykőrösről és egy Kiss Andor Szászrégenből, és amíg lesznek olyan emberek, akik időt, anyagiakat, munkát áldoznak ezért, addig fog létezni ez a kapcsolat.

Amikor ezek a sorok megjelennek, lehet, hogy már a nagykőrösi futók Szászrégenben érkeztek. Köszönjük kitartásukat és azt, hogy ezzel az akciójukkal is felhívják a figyelmet arra, hogy az anyaországnak szoros kapcsolatokat kell kialakítania a külhoni magyarokkal. Bátorításukra, baráti kézfogásukra mindig szükségünk van.

 

Fábián András Gy.

a Szászrégen és vidéke főszerkesztője